1940 szeptember 13

- Mivel a visszavonuló román katonák felgyujtották a 12-én felállított díszkaput akkor reggel új kaput kellett állítani a bevonuló magyar katonaság tiszteletére

A háttérben a kapú,  elöl a bölöni bándások (fuvószenekar) 

 

2004-et írunk. Hatavan év telt el azóta hogy községünkből visszavonult a magyar közigazgatás és a többi erdélyi területtel egyetemben községünk ismét Romániához csatolódott. Magyarország 1943-as német megszállása olyan helyzetbe hozta az eseményt, mintha ez az év számunkra a felszabadulást jelentette volna. Igy is nevezi a történelem: Erdély felszabadítása, Magyarország felszabadítása. A bölöni és egyben az erdélyi magyarság számára viszont nem ilyen egyértelmű a helyzet. Községünkben senki nem volt fasiszta, senki nem akarta a háborút, de mindenki ismerte a történelmet, és minden magyar örvendett, hogy visszakerült oda ahova tartozott egy évezred óta. Tehát a felszabadulás számunkra nem a győzelmet jelentette, mi ismét visszakerültünk egy olyan ország határai közé, melynek sem a népe sem vezetői nem szerettek minket.

A második világháborút, mint általában a háborúkat elitéljük és egészséges ésszel fel se lehet fogni, hogyan képes az emberiség ilyen holokausztusba keveredni. Más országokhoz viszonyítva mi a szabaságunkért tettük. Megkérdezve a háborút átélő bölönieket akár civileket, akár katonákat, a hatvanéves távlatból valami okból nem sokan itélik el az akkori eseményeket pedig legtöbb családnak van a háborúban elveszített hozzatartozója. Akik katonák voltak a hősiességüket szeretik elmesélni, természetesen a harcok borzalmait sem felejtették el, és nem szivesen vagy egyáltalán nem beszélnek azokról akik felismerve a kilátástalan helyzetet, hazamenekültek a frontról (mert sokan ennek köszönhetően mentették meg életüket).

Következésképpen a hatvanéves megemlékezés alkalmával nincs mit ünnepelnünk, a ’’végzet’’ talán végleg utólért bennünket. Talán örökre kisebbségként kell élnünk hazánkban, mely már nem is a miénk. Talán megünnepelhetnénk a megelőző négy évet, mely egy álomnyi időre visszaadta múltunkat, erőt adva magyarságunk megtartására. Olyan áron viszont, amit a második világháború követelt a föld lakósaitól egy bölöni sem kivánja a szabadságát. Mi csak annyit érhetünk el a mai helyzetünkben, mikor már lassan azokon a területeken is létszámkissebségbe kerülünk, ahol még néhány évtizede alig volt más nemzetiségű lakós, hogy összetartásunk jeléül és következményeképpen kiköveteljük történelmi létjogosultságunkat és ezt tehetjük XXI. századi európaiakként a harcmezők helyett az ’’eszme barikádain’’.

Közelmúltunkat viszont nem hagyhatjuk feledésbemerülni még akkor sem ha felidézése jelenlegi viszonyaink között sokakban ellenséges érzéseket vát ki,mert ha dicső volt ,ha nem,ha egyeseknek tetszett, másoknak nem, a miénk.A mi elődeink vészelték át,vagy veszítették életüket,örültek vagy sírtak. A hatvanéves távlat az utolsó órát jelenti ,mert lassan az akkor élők kihalnak és hamarosan nem lesz átélő aki hitelesen elmesélhetné. A történelem könyvek ugyan leirják elejétől végéig az eseményeket,de nem törődnek ,és nem is foglalkozhatnak mindenegyes helyiség,közkatona,esemény részletezésével.Ez községünk feladata hogy emlékezetbe véssük hőseink,és egyszerű embereink történetét ,ezáltal továbbadva a jövőnek,hogy kik voltunk és hogyan éltünk egykor,milyen szerepe volt községünknek és miként helyezkedett el az egyetemes történelemben

1938-ban mikor a fasizmus egyre nagyobb hatalmat élvez, községünkben még nem volt villanyvezeték,de már voltak telepes rádiók ,és mivel gazdag és ugyanakkor kultúraigényes emberek lakták,rendszeresen olvasták a sajtót.Tehát ismerték az európai általános helyzetet. Ismerték Magyarország revizionista törekvéseit és egyetértettek vele,mert az Erdély elcsatolása óta eltelt 22 év nem hogy kiölte volna magyarságtudatukat ,hanem megerősítette abban ,hogy ez nem maradhat így.

Történelmi keret

Magyarország és Románia 1939 őszétől , már az Európát uraló németek és az eleinte vele együtt müködő Szovjetunió által kialakított kényszerpályán mozgott.Túl nagy volt az ellentét a két ország között ahhoz,hogy maguk rendezzék vitájukat.A trianoni rendszert Magyarország nem fogadta el végleges rendezésnek de egymaga nem volt képes ennek megváltoztatására.Románia pedig az előző években nem kényszerült arra,hogy komolyan vegye a magyar igényeket,de nem is kereste az erdélyi magyar kisebbség nemzeti igényei kielégítésének útját.A magyar kormányzat nem tisztázta reviziós igényeit a világ előtt,és Romániával szemben nem is volt könnyű egyértelmű igényeket megfogalmazni Erdély etnikai térszerkezete miatt.A nagy székely tömb távol volt a trianoni határtól a magyarok nagyrésze pedig szórványban élt ,és Erdély lakósságának legfelyebb negyedét tették ki .Magyarország tehát tudta ,hogy a teljes revizió megvalósíthatatlan a jelszó mégis ,, mindent vissza ,,volt.

1940 nyarán Németország rákényszerítette Magyarországot és Romániát,hogy folytassanak közvetlen tárgyalásokat a magyar területi igényekről.A tárgyalásokra augusztus 16és 24 között került sor Turnu-Severin-ben.A magyar küldöttség - melyet Hóry András vezetett- a Maros vonaláig igényelte Észak Erdélyt,azon túl a Székelyföldet,továbbá Brassót /kb 60 ezer négyzetkilómétert.A román küldöttség vezetője Valer Pop területátengedésről nem volt hajlandó tárgyalni, hanem a lakósságcsere elvét akarta elfogadtatni.Csak a magyar parasztságra értette .és e csoport számára juttatott volna életteret a nyugati határvidéken.A magyar történeti-nacionalista állásponttal tehát egy román etnikai-nacionalista álláspontot szegeztek szembe.A magyar fél viszont ünnepélyesen leszögezte: semmilyen körülmények közöt nem járúl hozzá , hogy a székelyeket ősi földjükről áttelepítsék.A tárgyalások igy kudarcba fulladtak és az erdélyi kérdésben a tengelyhatalmak döntöttek.A második bécsi döntés /1940 augusztus 30-án/ 43,5 négyzetkilóméter erdélyi területet itélt Magyarországnak,amelyen 52,1%-ban magyarok,41,5%-ban románok éltek.A döntés viszont nem hozott megbékélést a két ország között,Románia nem törődött bele az új helyzetbe,a feszültség nagyobb lett mint korábban volt.

Bölön 1940 elején:

E körülmények hatására Bölönben a többi erdélyi helyiséghez hasonlóan már a bécsi döntés előtt nagy volt a lelkesedés.Árpa Ferencnétől tudom,hogy már az év elején egy alkalommal László Ferenc unitárius kántor-tanító megkérdezte az iskolában a gyerekektől: Mit szólnátok ha újra magyarvilág lenne? Mire egy bátrabb kislány felugrott és azt mondta:Még a cipőm is piros fehér zöld lenne.Ebből arra lehet következtetni ,hogy nemcsak az inteligencia volt tisztában a helyzettel,hanem az egész község.

A nyár folyamán a lányoknak a varrónőkkel magyar ruhákat varrattak.Községünkhöz hasonlóan Hidvégen is elkészült a sok magyar ruha a várva-várt napra.Hidvég azomban a bécsidöntés határain kivül maradt.A varrónőt pedig elűzték.Egy ideig Bölönben kapott menedéket a rokonainál.

László Margit Tanítónéni a Kisgyörgy Sándor csűr alatti pincéjében tanította a fiatalokat a magyar hazafias énekekre.Később a virágkoszorú egy része is itt készült el a fogadtatásra állított diszkapura.A fogadtatás szervezői Nagyobb Péter református lelkész és László Ferenc unitárius kántortanító volt. Szeptember 12-én fel is állították a feldíszített kaput és tribünt a falú északi végére a temető mellett.Az egész környék virággirlandokkal volt feldíszítve. Azonban hirt kaptak, hogy egy ezred visszavonuló román katona közeledik.A zászlókat és girlandokat a földalatti kriptába és az unitárius templomba rejtették el. A kaput és tribünt felgyújtották a katonák.A közelben lakók látták ,de féltek kimenni.Három Molnár nevezetű fiatal embert ismertek fel a garázdákodók között.

A politikai életben is nagy volt a készülődés. Már a nyár elején megvolt az új birójelölt Tana Géza. A román hatóságok le is tartóztatták és Buzauba zárták be. A korrupció müködésének köszönhetően viszont az ottani hatóságok két ökör áráért, felesége közremüködésével hazaengedték ,de a magyar hatóságok megérkeztéig az erdőben bujkált.

1940 szeptember 13

A magyar csapatok 1940 szeptember 13-án jöttek be községünkbe. A visszacsatolt városokhoz és falvakhoz hasonlóan községünk is nagy örömmel fogadta a bevonúló katonákat . A falu északi bejáratánál a temető melletti térségen történt a fogadtatás.A lakósság már délelőtt kivonult a faluvégére és már dél felé annyira türelmetlenek voltak ,hogy két fiút Bartha Bélát és Tamási Tivadort lóháton átküldték Nagyajtára, ahova szintén azon a napon érkeztek meg a határőr katonák.Végül délután 2 órakor motorbiciklis katona után katonai teher gépkocsikon érkeztek meg és felvirágozott díszkapu alatt léptek be községünkbe . A fogadtatáson résztvevők Nagyobb Péter lelkész,valamint Páll Tivador és László Ferencz tanítók ünnepi beszédeire emlékeznek vissza.Szórádi Sándor a két virágcsokrot átadó lányra ,Zsiga Ilonára és Jucikára emlékszik vissza.A magyar ünneplőbe öltözött bölöni lányok felugráltak az autókra.Egy tiszt térképpel a kezében megkérdezte hol van Sárospatak mert ott van a határ. A falu apraja nagyja jelen volt a fogadtatáson fúvószenekarral és énekszóval kisérte végig a falu utcáin,és még azon a napon felállítottak Alszeg végén 2 két megfigyelő pontot két ágyúval ,egyiket Apáca, másikat Szászmagyarós felé irányítva.A román katonák egy része még az Olton innen volt ,ugyanis lévén,hogy a megjelölt határátkelők Bölön, Lüget felőli végében és Nagyajta Apáca felőli végében voltak , az Olt innenső partján akarták volna megszabni a határt.Végül is a határátkelők maradtak és a nyugati határt az Olt képezte.

Estére a parancsnokságot a Gáspár Sándor doktor lakásában helyezték el,és a bölöni fiatalok álltak őrséget .Azon az estén következett be az az esemény amiért a háború után nagyon sok magyar a szabadságával fizetett.Sokan úgy emlegetik a történteket hogy állitólag egy tiszt azt mondta,hogy a rend helyreállásáig a következő 24 órában megbüntethetik azokat a románokat akik magyar ellenesek voltak.Igy az est leszálltával a falu akkori birójával Pacurariu Ionnal egyetembe több románt (negyven személyt emlegetnek) bevittek a Gáspár Sándor doktor udvarára és megvertek. Pakulár Sándor,Pakulár Mihály, Bokor József és Kölese János – nevét emlegetik a megkérdezettek. E kihallgatásnak az is lehetett az oka hogy 13-ra viradóra a fogadásra felállitott diszkaput elégették és a délelőtti órákban újat kellett készíteni .Az ablakból látták az ottlakók.A behivatás a puskák miatt is történt és felszólítottak minden román nemzetiségűt hogy adja le fegyvereit és vadászpuskáit a magyar hadseregnek.A puskák sorsa végül is az lett, hogy Nikó Mihály összegyüjtötte egy szekérre és az Oltba dobta.Természetesen ez utólag derülhetett ki mert a magyar katonák ezt nem engedték volna meg(szerző megjegyzése).

A következő napokban hozzáfogtak a Nagyhídnál a határátkelő őrház épitéséhez a Bölön felőli oldalon.A túlsó oldalon a román katonák rögtönöztek egy őrházat.A magyarok megérkezésekor már az Olttól az erdőfelé el volt készítve egy rögtönzött kerítés ágakból. A határ az erdőn a következőképpen volt meghatározva Büdös,Várhegykút,Benkőtető,Havad, Előpatak.Azon az őszön nem is ment át senki a román területen maradt földeire.

Bölön határszéli község lett,nyugaton az Olt választotta el a Romániának maradt Apácától és Szászmagyaróstól Délen pedig a Nagyhídnál volt a határ mivel a beékelődő Lüget románlakta község Magyaróshoz tartozott és a Lüget után következő Hidvég ésÁrapatak is Romániának maradt.Előpatakon volt a határvonal.Igy bölöni területek egyrésze Romániában voltak és a földekre határátkelő igazolvánnyal ,útlevéllel mehettek a bölöniek.

A fenti képen egy abból az időben tatált útlevél látható

Lügeten abban az időben két bölöni család élt. Németh János aki kovácsként kereste kenyerét azonnal hazaköltozött.Léta János viszont akinek a faluban füszervegyeskereskedése volt még talán maradt volna de miután egy éjjel kövekkel olyan irásokat hajítottak be az ablakán ,amivel rákényszerítették hogy eladja házát ,boltját ő is hazaköltözött családjával.Elmondása szerint a boltban található árut soha sem fizette ki a megvásárló .Az is volt a meggyőződése hogy ez az incidens is csak egy személyes ügy kapcsán történt ( vagyis az tehette aki meg akarta vásárolni a boltját)mert ő nagyon jó viszonyban volt egyébként a lügetiekkel.

A következő napokban a zászlóaljat az unitárius egyház tulajdonában levő bank épűletében helyezték el Nagy Pál határvadász, főtörzsörmester vezetése alatt.

A következő hetekben három korosztály rukolt be, köztük 16-17 évesek levente katonának

A reguták a szokáshoz híven felvirágozott szekereken járták végig a falut.

A képen

Nagy Juliska, Simon …,Biró Mikós,Tana Berta,Árpa Boriska,Kisgyörgy Árpi,Boda Birike,Páll Dénes,Nagy Lajos,Szabó Géza,Kurta Béla

A következő hetekben három korosztály rukolt be, köztük 16-17 évesek levente katonának

A reguták a szokáshoz híven felvirágozott szekereken járták végig a falut.

A képen

Nagy Juliska, Simon …,Biró Mikós,Tana Berta,Árpa Boriska,Kisgyörgy Árpi,Boda Birike,Páll Dénes,Nagy Lajos,Szabó Géza,Kurta Béla

A visszacsatolás tiszteletére már a következő hónapban hozzákezdtek az unitárius templom előtti tér kialakításához és a zászlófát tartó emlékmű megépítéséhez.Az építő mester Hegedüs Benjámin volt a köveket pedig Péter Elek faragta ki A tél folyamán az akkor még az unitárius egyház tulajdonában levő kultúrház termében festették meg a zászlófát és 1941 március 15-ei ünnepségen felhúzták a magyar zászlót. Ugyanazon év október 6-án pedig a köység megkapta Pestszenterzsébet várostól az országyászlót,amit a küldöttek valamint a község lakói jelenlétében ünnepélyesen felvontak a cimeres országzászlót,melyet előzőleg Pest-Erzsébeten szenteltek fel és egy Pest-Erzsébeti küldöttség hozott.A küldöttség tehergépkocsin érkezett és a faluvégén feldiszitett diszkapu alatt fogadták a bölöniek ,majd négy lány vitte innen a zászlófáig.A hivatalos személyek mint Nagyobb Péter,Páll Tivadar stb mellett a fiatalok is szerepeltek az ünnepélyen Bóér Jánosné akko Szórádi Anna Köszöntőbeszédet monott.Biró Lajos pedig szavalt. Bóér János volt az a szerencsés ifjú aki felhuzhatta a zászlórudra. Az emlék oszlopon három márványtáblát heleztek el melyeket testvérvárosunk Pestszenterzsébet adományozott a bölönieknek

Amint a képösszeállítások is mutatják az egész község részt vett ezen az ünnepélyen .E képeken is látható néhény ünnepi beszéd előadója, köztük Tana Anna ,Tana Albert községi jegyző felesége, aki bölön lelkes asszonyai nevében szólalt fel .

A Bölönben tartózkodó határvadászok életéről Páll Ferenc és Varga József mesélt.Páll Ferenc 1940 decemberében rukolt be önkéntesként. Nagyajtán sorozták be a miklósváriakkal, nagyajtaiakkal és középajtaiakkal együtt.Majd Sepsiszentgyörgyön rukkolt be és a felkészítővel együtt szinte egy évet töltött itt.A következő állomása néhány hónapra Tusnádfürdő lett, innen jött vissza határvadásznak Bölönbe ahol egy évig volt.1943 júniusától Marosvásárhelyre majd a Beszterce megyei Somkerékre ahol a fegyverraktárak őrzésével bizták meg .Innen lett kisérője hetedmagával egy hadifelszerelést szállító vasúti rakománynak melyet a keleti frontra irányítottak.Ezt követően kéthetes szabadságot kapott melyről visszatérve 1944 januárjában megkapta a leszerelő levelét,és hazatért Bölönbe.

Feri bácsi mesélte el részletesebben a bölöni határvadászként töltött időszakot.Rákoson volt az 1-es örs,Mikósváron a 2-es örs,Bölönben a 3-as örs. Nagyajta is ide tartozott mert álló örsbe minkét helyre be volt osztva.A nagyajtai határház Apáca felé közvetlenül a faluvégén volt.

Egy állóörsi szolgálat 24 órát tartott ,déli 12 órakkor volt a váltás és 4 katona teljesített szolgálatot egyszerre.A határvadászok másik feladata a határvonal megfigyelése volt.Ezt portyának nevezték és 2 vagy 3 határvadász végezte.A határ mentén is voltak járőr pontok ahol a hosszabb időtartamú portya idején pihenőt tartottak volt egy 2 szobás épület pl.Lüget szakadat pusztáján Várhegy kúton alább.

Két érdekesebb esetet mesélt el melyek a poryák alkalmával történtek.Egy alkalommal lelőtt vaddisznó nyomára bukkantak ,követve megtalálták az orrvadászt is aki a romániához tartozó Korlátban lakott de rokonsága által bölöninek is számított. A határt átlépő orrvadászt nem fogták el hanem segítettek behúzni a vadat a korláti lakásába ahol Ágnes a felesége szilvapálinkával meg is kinálta.Egy másik alkalommal egy öt férfiből és négy nőből álló hidvégi menekült magyar csoportot kisért be a bölöni örsre és közben járt a parancsnoknál a Magyarországra való továbbjuttatásukra.

Két következtetést is le lehet vonni a mesélők viselkedéséből : A határvonalak nem szüntették meg a

két oldalon maradt barátok és ismerősök viszonyát ,és a katonai felettesekkel is jó viszonyban voltak a bölöni honvédek.

A kiképző pályát a két temető közötti térségben alakították ki.A határőrök mindennapos programjában a állandó gyakorlat is beletartozott.Minden reggel énekelve vonúltak végig a falun.Ezt egy akkori lány sem felejtette el.Ugyancsak szivesen emlékeznek a most már közel nyolcvan éves nénik a vasárnap délutáni táncokra melyeket a diszkertben tartottak,ahol szép barátságok kötődtek a katonák és köztük.Ugyancsak érdekesek voltak hétvégi estéken a kultúrház udvarán ,tábortűz mellett tartott előadások.Azt mondják hogy minden lánynak volt katona szeretője. Az első bált már rögtön a katonaság bevonúlása után megszervezték a fiatalok Barabás Lajos akkori ifjúsági vezető szervezésével,és ezt még nagyon sok követte.Itthon béke volt és annak ellenére ,hogy nagyon sok bölöni fiú már az ország különböző sarkaiban teljesített katonai szolgálatot ,később pedig néhányan az orosz fronton harcoltak ,és munkaerő hiány volt,a lakósság jól érezte magát a régi határok között.

A magyar állam pedig különösen a szegényebbeket állatállománnyal, mezőgazdasági gépekkel támogatta,A zödkereszt által hitelt vehetett fel bárki házvásárlásra,és bármi más befektetésre.

Ebben az időszakban Czapkó határvadász szakaszvezető nagyon sok fényképet készített.

 

A Leventék

A leneték közé tartoztak azok a korosztályok 12 éven felül akik még nem érték el a kötelező katonasághoz szükséges életkort.Az itthon tartózkodó fiuk itthon a faluban kaptak katonai kiképzést külön a 14-16 évesek,és külön a 16 éven felüliek.Minden e korosztályban lévő bölöni fiú akár tanúló ,inas vagy szolga más helyiségekben az ottani levente alakulatokhoz tartozott.

Kisgyörgy Tamás- akkor 12 éves gyerek- a levente katonák kiképzésére emlékszik vissza.A levente katonák két csoportra voltak osztva :a valódi leventék és a 12-16 év közti gyerekek.Az iskolában elméleti felkészítőt tartottak számukra ,majd az iskola udvarán és a mezőn gyakorlati felkészítő következett. A nagyobb levente katonáknak már a harcokban is szerepük volt támadás estén. Fel is voltak készülve hogy felrobbantják a bölöni hidat a központban mely előzőleg alá volt aknázva.A híd mellet voltak viszont az üzletek és a robbantás veszélyeztette volna ezeket is,igy a kereskedők kérésére hallgatva nem robbantották fel ,ami egyébként se tudta volna megállítani a csapatok előrevonúlását.

A leventék történetére a későbbiekben visszatérek mert 1944-ben a bölöni katonák közül talán ők voltak a legveszélyesebb helyzetekben,figyelembe véve fiatal korukat és nem tökéletes katonai felkészültségüket.

A levente lányok

A levente lányok szintén 12 év fölötti kisseb és nagyobb lányok közül kerültek ki.Nekük is volt szakaszparancsnokuk Biró Jucika. Az oktatásukkal Kiss Éva Tanítónő volt megbízva. A bölöniek nem meséltek arról hogy fegyverhasználatra felkészítették volna.Az ünnepélyeken való részvételüket emlegették mely alkalmakról fotók is készültek

Amint az előbbi képösszeállitások mutatják a falu mindennapi élete a rendes kerékvágásban folytatódott,házasságokat kötöttek,gyerekek születtek,a fiatalok szórakoztak ,a lakósság tovább folytatta megszokott munkáját,a jótanuló diákok külömböző iskolákban folytatták tanulmányaikat,a lányok egy része szolgálni ment a városokba, a legények egyrésze inasként tanult mesterséget,másrésze a nagy városokban dolgozott. Az emberek dolgoztak,örvendtek,megsiratták halottaikat,ünnepeltek,mulattak. Érdekesek a különféle személyes és családi történetek is amiket a kérdezettek elmeséltek,de ezek többnyire nem saját családjaikra vonatkoznak igy ide úgy érzem nincs jogom leírni.

A Zsidókról

A községben élő két zsidó család sorsa sem külömbözött az Európában élő többi zsidóétól. Mivel községünk stratégiai hely volt az új községi vezetés nem tagadhatta le a két család létezését.A falu élenjárói sem kedvelték őket gazdasági helyzetük miatt ugyanis üzletük jobban ment a többi magán boltnál és a szövetkezet üzleténél, ezenkivül ecetgyárat müködtettek .Már 1941-ben sárga csillaggal mehettek ki az utcára és üzletüket is bezáratták.Rendszeresen jártak az unitárius templomba bizva a vezetőségben hogy a bajban melletük fognak állani.1943-ban a többi háromszéki zsidóval együtt az árkosi kastély cselédházaiba gyűjtotték össze. Bölönből öt szekérrel indult útnak Raffael Armin és felesége valamint Rafael Mendi és felesége két csendőr kiséretével Nagyajta felé az új ,Vadastetőn áthaladó szintén zsidókkal építetett úton.A családok többi tagjai már akkor nem éltek, Blanka és Sári kivételével akik szerencsére nem laktak itthon. A kiváncsiskodók főképp gyerekek az Ásás hidjáig kisérték.Később az öt szekérnyi csomagot visszahozták és az illető fogatosak eltulajdonították.Ugyanígy rabolták ki lakásaikat,ahová többé soha sem tértek vissza. A két családból Rafael Blanka,és Rafael Sára akik abban az időben Brassóban laktak megmenekültek és a háború után visszajöttek és eladták házaikat bölönieknek.

A cigányok

A XX.sz.elején már legalább 20cigánycsalád élt községünkben,Falupatakában.A negyvenes évekre elszaporodtak .Földjeik nem lévén napszámosként dolgoztak és fekete kereskedelemmel foglalkoztak( Másszóval csempészettel ) .A lopástól sem riadtak vissza,igy állandó gondot okoztak a csndőröknek valamint Székelyhidy kémelhárítónak. Féltek is tőlük.Állandóan figyelték a Falupatakába vezető utat és ha csendőrt láttak figyelmeztették egymást s igy állandóan bújdostak a csendőrök elől.Volt is néhány család mely elköltözött községünkből.Megtörtént az is ,hogy a járásszékhelyi hatóságok egészségügyi okokból lebontatták a dombra építetett kb.10 kunyhót.

A községháza továbbra is az Osztrák-Magyar monarchia idelyén huszárkaszárnyának épitett épületben maradt.Az épület jobb szárnyában helyet adtak a nagyajtai csendőrörsről átjáró csendőröknek is.Községi birónak, amint már a magyarok bejövetele előtt már eltervezték, Tana Gézát választották.Az albiró Kisgyörgy Sámuel lett.

Tana Albert volt a jegyző,a következő években nyugdijba ment,de már a magyar adminisztráció bejövetelével jelentkezett az új jegyző is akit Hernádi néven emlegetnek.Segédjegyző Szőcs Árpád maradt.A községházánál dolgozott mint irnok Páll Sándor és Tana Piroska.

A biró leányától Tana Irmától tudtam meg a többi községházi alkalmazott nevét is: Zsigmond Sándor és Ferenc László bakterek,Ferenc János hirdető

Az idejáró csendőrök közül csak három nevet tudott felsorolni :Fekete János, Barabás Jóska és egy Bartha vezetéknevű csendőrt.Székelyhidi kémelháritóként dolgozott a községben.Mindenki szigorú embernek ismerte,mégis több barátja volt a faluban akikkel a fogságból való hazatérte után sokáig levelezett.

Az előző oldalakon látható sok kép bemutatja a négy évet a magyar adminisztráció idejéből.A távollevő katonákról pedig a továbbiakban irok,természetesen csak azokról akiktől személyesen kaptam információt vagy a hozzátartozói elmesélték.Sajnos nagyon sok harctéren elesett vagy fogságba került katonáról nem sikerült fotót vagy információt szereznem,igy sorsukról nem tudok irni,majd ha utólag ,rokonaiktól megtudok róluk valamit egy következő lapszámban még irok egy cikket.

Német megszállás –tüntetés-amerikai bombázás- leventék és székelyhatárőrök besorozása.

Az 1943-as év fordulópontot jelentett a második világháborúban.Már 1942 novemberében megindul a szovjet ellentámadás a Don-kanyarban és a Volga felől és körül zárták Stalingrádot(Volgográd).1943 februárjában A szovjet hadsereg felszabaditja Stalingrádot és e pillanattól kezdve minden szakértő fel tudta mérni a háború kimenetelét.Természetesen ezt a Németország és a mellette álló országok nem ismerték el ,mindenki a magamódján tovább harcolt.Mig a németek már nyiltan is beismerték,hogy a kőolajért ,gabonáért vagyis gazdasági okokból folytaják a háborút,a magyar vezetés továbbra is az eszmei meggondolás villogtatásával tartotta katonáit a fronton. Nem is volt más választása hiszen csak egy báb volt a németek kezében.Gazdasági előnye semmiképp sem származhatott a háborúból hiszen őt ugyanúgy kiélte a német hatalom mint romániát és a többi mellette álló országot.Főképp városokon érződött az árúhiány úgy élelmiszer mint más cikkek tekintetében.

Magyarországot és vele együtt minket is az orosz front helyzete érintette direkt módon, de a nyugati ,az afrikai,a csendesóceáni és sok más szintéren szintén visszavonulásra kényszerült a szövetséges hadsereg és a nyár folyamán bombatámadások romboltak szét sok német várost.Már Magyarország is félt az esetleges bombázásoktól és a Szentistván napi hagyományos tüzijáték is elmaradt (ennek még gazdasági okai is voltak).

Ilyen körülmények között szeptember 4-én behivták az 1924 és 1925-be született Leventéket is.A sorozás Baróton történt és a besorozottak nagy részét a Sepsiszetrgyörgyön levő Árkosi kiképző táborba irányitották,majd sokat innen vittek más különböző kiképzési alakulatokhoz.Az 1923-ban születetteket akkor nem hivatták be ők tartalékba maradtak .A leventék további sorsáról Nagy Dénestől,Bóér Gézától és Ferenc Sámueltől kaptam információt.

Nagy Dénest mint sepsiszentgyörgyi tanitóképzős diákot a baróti besorozás után Szászfenesre irányitották ahonnan a kiképzés után visszamehetett az iskolába tanulmányai folytatására.Az 1944-es márciúsi német megszálláskor itt tartózkodott és résztvett a német ellenes diáktüntetésen és többi társával a rendőrségre került.Két tanára Dr.Bartha Károly és Koncza Samu mentette ki.Ebben a hánapban bezárták az összes iskolát és társaival Nagy Dénest is visszahivatták Szászfenesre.Húsvétra szabadságot kapott és hazaindult mikor a kolozsvári állomáson érte élete eddigi legrettenetesebb története,az amerikai bombatámadás.Az állomás épületéből az ajtóba halomra hulott megijedt emberek hátán jutott ki és nagy szerencséjére éppen befutó vonatja ,nem hallgatva az utasitásokra tovább ment.Dezmirnél ismét beérte a támadás a vonatjukat és három szőnyegtámadás történt de őket nem érte találat.Apahidánál megismétlődött a támadásű,ahol már a német elhárítókat is látták amint négy ikerágyúval lőtték a repülőket.Szerencsésen hazaért ,de a rémülettől nem volt lelkiereje a templomba menni.A tanautcai dombon levő kertjükben sétált és ismét szemtanúja volt egy bombatámadásnak mely ezúttal Brassót vette célpontúl.Más bölöniek is visszaemlékeznek a brassói bobázásokra..A húsvéti szabadságát le sem tölthette ,mert táviratilag visszahivták az alakulatához: Magyar 26.kóvontatásos tábori tüzérezred.A szovjet hadsereg augusztusi Ias-I áttörése után az ezredet az Uz völgyébe irányitották,ugyanoda ahova a szentgyörgyi kiképző táborban levő leventéket is.Az augusztus 26-27 orosz támadásra emlékezik vissza.Csikszeredán és Csiksimonon áthaladva megközelitették Rugátát és Csobánost,onnan a Maros völgyén vonultak vissza,mig egy másik alakulat Korond felé vonult.Nagy Dénes a tisztje mellett egy magaslatból láthatta amint a németnek álcázott szovjet hadosztály a Dármánesti felé vezető elsorompózott szurdokon átjutott és véres támadásba kezdett .Elbeszélése szerint ezen a helyen már aláaknázták az utat hogy elzárják az orosz támadók elől.Ekkor pillantották meg a német tankot amit még át akartak engedni.A német tankban viszont már orosz katonák voltak és követte őket hat orosz tank valamint a gyalogság.Az első védő vonalban a 34-es határvadászok voltak hátrább a székelyhatárőrök.Az erődöt védő erőket kilőtték és támadást inditottak a tetőn levő alakulatok ellen.Itt nagy volt a magyar hadsereg vesztesége és az életben maradó katonák mindenfelé szétszóródtak,köztük a mesélő is .Egy gidófalvi katonával maradtak le az alakulatuktól és tudva hogy a szökevényeket halára itélik nem merték megkeresni a parancsnokságot(talán más meggondolás is vezényelte) Gyimesközéplok felé menekültek.Itt egy szegényes tanyán kaptak menedéket ahol viszont az oroszok fogták el őket.Az oroszoktól elszöktek és hazamenekültek.Igy Nagy Dénes már szemtanúja lehetett a bölöni Román támadásnak is.

Boér Géza sok bölöni leventével az Árkosi táborba került 1943 őszén majd más év tavaszán a gyergyói tisztes iskolába küldték innen került vissza Sepsiszentgyörgyre majd barótra ahol a székelyhatárőrök százsda állomásozott.Juliusban A székelyhatárőrökkel együtt Csikba,Lázárfalvára helyezték az alakulatot.Augusztus végén őket is az Uz völgyébe irányitották.Az első támadás Csobánosban érte az ezeréves határnál ahol a régi árkokban vették vel a tüzelő állást.A 4-es számú utánpótlást támadta meg az orosz gyalogság itt is nagy volt a magyarok vesztesége.Bóér Géza a tüzelő állásból látta a katasztrófát de nem kaptak parancsot a támadásra (ki tudja milyen stratégiai okok miatt ?)Ő volt a golyószórósok rajparancsnoka és parancs nélkül fegyverével tüzelni kezdett ,minek kihallgatás lett a vége,Benedek József Főhadnagy-századparancsnok hallgatta ki ,látva bátorságát,felderitésre vezényelte ,a szintén bölöni Ajtán György volt a társa..

Az alakulat innen a Bordás tetőre vonult vissza körkörös védelembe-innen a csobános völgyébe irányitották,majd Csikszentmiklós- Verebes útvonalon a Bucsim erdőbe vonultak vissza .Itt Kozma vezérőrnagy elválasztotta a fiatal katonákat a székelyhatárőröktől és Marosvécsre irányitotta és az edőben Ides pataknál állomásoztak.Boér Géza ismét megbizatást kapott a következő napi támadásra vonatkozóan ,öt bölöni fiúval indultak el megvinni a hirt a többi alakulatokhoz hogy másnap reggel támadnak a magyar egységek és őket támogatja a német zászlóalj is. Öt zászlóalj jobbról és balról,három üteg tüzérség, kilenc aknavető,a jelszó Bulba Tarack Hanina volt.A hat fiú Bóér Géza,Boda József,Nagy István Ajtán György és Vajda Sándor az este folyamán el is indult a parancs végrehajtására és a sötétség leple alatt szinte ellenségnek nézték őket.Végül is a parancsot teljesitették és hajnali négy órára visszaértek .Reggel pedig indult a támadás.Az orosz hadsereg mintegy öt kilóméterre volt tőlük és a Bóéer Géza csoportja a második vonalban volt.,és Kosztovics István örmester parancsára egy kukoricás mellett csatárláncban vonultak előre .Kb.egy kilómétert haladtak előre mikor Zsiga Ferenc lábát átlőtték és az örmesterük is életét veszitette.A következő napokban ugyanezen a helyszinen történtek a harcok .Ekkor esett el Páll Lajos miközben ugyancsak csatárláncban haladtak előre a bölöni fiúk.Szolga Áron volt az első aki a golyózápor után felkiáltott :Lait meglőtték.A halottat visszavitték és falustársuk lévén és látva a sok feketedő holttestet a csatatéren,gyorsan eltemették.Három napi nagy harcok után Üvegcsür környékén Boér Géza is megsebesült a homlokán és a tábori kórházba került Itt látták Ajtán Györgyel a tornácon a Szentpáli József holttestét is.Ugyanezekben a csatákban veszitette életét a golyószórós Szabó Ferenc is.A továbbiakban Bóér Géza visszavonuló tábori kórházzal Nagysajóig jutott ahol megműtötték.Szeptember végére már túl jutottak Debrecenen és Mezőcsáton és a Parádi ideiglenes hadikórházban érte a hir hogy Hoty lemondott és az volt az üzenete hogy aki rá esküdött tegye le a fegyvert.Parádtól már nem ment a visszavonulókkal hanem haza indult és egy faluban körülvették a románok ,nekük azt mondta hogy állat hajtani hozták el a németek és most hazaszeretne menni .Meg is kapta a Batalionul Tudor Vladimirescu pecséttel ellátott irást amivel kolozsvárig jutott ahonnan MADOSZ pecsétes igazolvánnyal hazatért.Elbeszéléséből az tünik ki ,hogy legjobb bajtársa Ajtán György volt akitől sebesülése után elválott de utólag megtudta ,hogy fogságba esett és Ukrajnába került.

E két történet nem beszél az összes Uzvölgyébe,majd Üvegcsürnél és Ides patakánál harcoló bölöni leventéről, határvadászról és székelyhatárörről,de a többiek sorsa hasonló volt a Bóér Gézáéhoz és a Nagy Déneséhez.

A harcokba került bölöni Leventék névsora

1. Varga Sándor

2. Ajtán György-fogság

3. Kozma Mihály-fogság

4. Kisgyörgy Áron-fogoly

5. Páll Ferenc-fogoly

6. Boda Zsiga –fogoly

7. Boda József

8. Nagy István

9. Vajda Sándor meghalt

10. Vajda István

11. Vajda József

12. Mikó Bálint-fogság

13. Nagy Sándor

14. Kisgyörgy Tamás-meghalt

15. If.Boda László – elesett

16. Kisgyörgy Áron – fogság

17. Kisgyörgy Géza

18. Oláh Ferenc

19. If.Szabó Ferenc-meghalt

20. If.Nagy Dénes

21. Nagy András –fogság -meghalt

22. Léta Varga Ferenc – meghalt

23. Varga Imre

24. Varga Béla

25. Bedő Béla-meghalt

26. Szolga Áron – fogoly

27. Szentpáli Jozsef –elesett

28. Szentpáli Béla – elesett

29. Bóér Géza-megsebesült

30. Zsiga Ferenc-megsebesült

31. Ferenc Samuel-megsebesült

32. If Szolga Imre

33. If.Tana János fogoly

34. Bucsa György

35. Kisgyörgy Imre

36. Páll Lajos- elesett

37. Bokor János

Az Úz völgyében harcoló levente katonáknak négyféle sors jutott: egyesek felmérve a háború rájuk nézve kilátástalan helyzetét,vagy csak a körülmények következtében hazamenekültek,mások a csatákban megsebesültek és igy továbbra kevesebb veszély fenyegette,voltak akik hagifogságba jutottak,és sajnos voltak akik meghaltak a harcokban.

Más bölöni Leventék csak egyszerüen belesodródtak a háborúba:

If Szabó István-Budapesten inaskodott és onnan került a háborúba ahonnan soha többé nem tért vissza – családja soha nem tudta meg mi történt vele.

Biró Béla- szintén Budapesten volt inas és útban hazafelé fogták el és jutott öt évi szovjet fogságba.

Nagy gyula- Ö is inas volt Budapesten és Biró Bélával együtt fogták el.A fogságba halt meg.

Barabás Sándor- Kolozsváron sodródott a háborúba – a családja soha sem tudta meg hol és hogyan halt meg.

A sorbéli és levente katonák mellett az idősebb férfiakat már 1942-ben átképzésre hivatták,majd 1944 tavaszán besorozták és ők képezték a székelyhatárőrséget.A bölöni székelyhatárőröket Barótról irányitották az Úz völgyébe.Neveiket felsorolni nehéz lenne hiszen ötvenöt éves korig az összes bölöni egészséges férfi be volt sorozva. A harctérről pedig csak azok szabadultak meg akiket az augusztusi cséplés miatt ,mint gépészeket hazaengedtek.A harcokban elesett székelyhatárőrökről nincs tudomásom.

Bedő Sándor kivételével akit 54 évesen soroztak be és Németországban halt meg .

A háborúban elesettekről és fogságban meghaltakról Árpa Ferencné készített egy névsort.A bölöni összes sorbeli,levente és székelyhatárőr katonákról pedig Kisgyörgy Sándor,feltüntetve mindazokat akik meghaltak vagy fogságba kerültek.E két névsort felhasználva sorolom fel a fogságba jutott székelyhatárőröket:

Kisgyörgy Sándor –meghalt a fogságba

Kozma Lajos – fogság

Gazdag János - fogság

Gyenge Ferenc-meghalt a fogságba

Sikó Áron - fogság

Uzoni Imre- meghalt a fogságba

Máthé Sándor – fogság

Máthé István - fogság

Páll András – fogság

Biró Ferenc – fogság

Zsombori Áron – meghalt a fogságban

Bedő Sándor – meghalt

Forró Szórádi Mihály - fogság

Nagy Sándor – Fogság

Id.Szabó Tamás – meghalt a fogságban

Mikó Ferenc - meghalt

Simon Áron – fogság

Szabó Ferenc – fogság

Tálas Ferenc – meghalt a fogságban

Páll Miklós –meghalt a fogságban

A bukaresti augusztus 23.-i fegyveres antifasiszta felkelést követő napokban,vagy lehet már az augusztus 21-i szovjet áttörés után,-mert az emberek csak annyira emlékeznek hogy augusztus végén történt- A bölöni határvadász katonákat átirányitották az Uz völgyébe.Itthon csak egy raj maradt és a község megvédését az itthon maradt székelyhatárőrökre valamint leventékre bizták.Az átirányitott határvadászok közt voltak:Kecskés Sándor,Szabó István,Tana Áron,Máthé Dénes,Rétyi (Egyed)Ferenc,Vajda Albert,Valamint Capkó János szakaszvezető,Farkas Sándor és Sebestyén Károly akik nem bölöniek voltak de bölöni feleségük vagy menyasszonyuk volt.Erről az eseményről Vajda Béla és felesége Vajda Béláné Tót Lujza beszélt.

A katonák lovasszekéren hagyták el a falut.Az egyik fogatos Vajda Béla volt aki akkoriban Nagyajtán dolgozott és ott értesült egy ottani román lánytól,hogy jobb ha nem megy sehova .Akkor a lány nem mondott többet de utólag meg tudta,hogy akkor már több román katona is átjött az ajtai határon és a lányék malmában rejtőzködött. A lovasszekerek a katonákkal Barót felé indultak nagy énekszóval és lövöldözések közepette.Nagyon sokan kikisérték a faluvégére.A mint áthaladtak a falvakon levegőbe lövéssel jelezték ottlétüket ami a hadssereg vezetőségnek nem tetszett és baróton meg is fenyitették őket.Ekközben a bölöni hozzuktartozó lányok és fiatal asszonyok autóbuszra ültek és mikor a katonák megérkeztek Bükszádra már várták őket.A nők között volt a Farkas Sándor felesége és nővére,A Csapkó János felesége valamint Tóth Lujza a Sebestyén Károly menyasszonya .Itt hosszadalmas búcsúzkodás következett a nők semmiképp sem akartak megvállni szeretteiktől.

Az augusztus 23-I Bukaresti események után a Brassó környékén levő német katonákat lefegyverezték és visszavonúlásra kényszerítették .Augusztus végén teherautókon vonult vissza községünkön át a lefegyverzett német csapat .Baróton a német csapatokat ismét felfegyverezték és kialakult a front Bölön valamint Apáca és Nagyajta közti területen

Az itthon maradt12 tagú határőrségből és itthon levő férfiakból megalakították a civil őrséget: Kiss Lajos,Szabó Géza,Kozma Dénes,Budai István,Kozma Áron,Gergely Sándor ,Lakatos István,egy ürmösi származásu Gyerő nevezetü katona,Kovács Imre- határvadászok

Bedő Ferenc,Simon Áron,Boda Lajos,Biró Gyula,Bartha Lajos,Györke v.k.,Balázs Mihály,Szórádi Sándor- civil őrök

A névsor nagyon hiányos de a kérdezettek csak e nevekre emlékeznek.

A civil őrség tagjai megfigyelésre voltak irányítva a bölöni erdőbe mert onnan is vártak román csapatokat Előpatak irányából. Az erdőben aludtak és Balázs Mihály azzal költötte őket hogy hagyják el a helyet mert veszélyben vannak ugyanis azt álmodta hogy piros pálinkát ittak.A fiatal emberek ennek ellenére nagyon szórakozottak voltak, vadászpuskákkal a vállukon ballagtak lefelé mikor Nyuladnál bekerítették őket ,Szabó Gézát agyonlőtték Bedő Ferenc megsebesült és fogságba esett,Simon Áron szintén fogságba esett A többiek Középajtára kerültek fogságba ahonnan Bartha Lajos segitségével szabadultak és hamarosan hazatértek.

Szórádi Sándor aki akkor 19 éves volt a következőképpen emlékezik erre az eseményre:A Bölönben maradt Gyerő nevezetű honvéd mellé osztották be mint leventekatonát Kiss Lajos,civil őrrel.Hárman indultak felderítő útra, Somostetőre, mikor egy román csapat megtámadta őket hirtelen impulzusból szaladni kezdtek, Kiss Lajos Gyerővel Középajta felé,Szórádi Sándor Felszeg felé vette az irányt gyors futással a réműlettől magánkivüli állapotban,de a puska golyók célt tévesztettek és miután puskáját Kisgyörgy(Pap)Estánnál beleszúrta egy szénakazalba egyenest haza szaladt.Itt sem volt azonban nyugta mert a román csapatok mellé vezetőnek állitott Pakulár(Niko)János és Serbán János megtalálta a csűrben .A szilvafa mellé állították és azt mondták hogy lelővik ha nem adja oda a puskát.Az adott helyzetben jobbnak látta ha teljesítti parancsukat.Kiss Lajos szintén lejutott az erdőről, de ő már a szomszéd csürjében bújt el.

Páll Ferenc úgy emlékszik erre az esményre hogy éppen csépelni készült Léta Jánossal mikor Székelyhidy kémelhárító parancsnok be akarta szervezni a civil őrségbe . Ez egyébként azért fontos mert Bölönben valahogy senki sem emlékszik erre a dátumra ,mindenki szeptember első napjait emlegeti ezzel kapcsolatosan és a legvalószinübb a szeptember másodika.Kisgyörgy Sándor augusztus utolsó hetének keddjén vett tudomást a veszélyről a hidvégi Havadon .Az elmesélő a juhokkal volt az erdőn de megtudva a veszélyt hazafelé indult és Turcsinál találkozott az első csapattal.A vezetőjük meg is szólitotta és érdeklődött,hogy mennyi magyar katona van Bölönben.A kérdezettet nem bántották de nem is merhetett hazudni mert megmondta ,hogy egy 12 tagú határőrség maradt Bölönben. A csapatnak viszont előre meghatározott útja lehetett mert a Középajtai erőd felé tartottak. A szemtanú szerint ezeket még három ilyen csapat követte és úgyanabban az irányba mentek. Éhes rosszúl öltözött katonák voltak .Az egyik katona még azt is elmondta hogy két napja csak útközben szedett szilvát ettek.Más szemtanúk szerint az erődhöz estére értek ahol a német katonák golyózáporában találták magukat.Eltévedve a sötétben összevisza lövöldöztek sőt egymásra is. E harcoknak óriási számú román katona lett az áldozata.Szekerekre zsúfolva hordták le a halottakat Bölönön keresztül is (Tőkés utcában valamint Tanautcában egymást követték a halottakkal megrakott szekerek melyek Árapatak felé tartottak.A falusiak azt is elmondták hogy a szekerekre úgy voltak felrakva a halott katonák mint a kukorica kórét szokták rakni. Az erődnél történt eseményt az a román katona is elmesélte Kisgyörgy Sándornak, akit betegen az erdőről hozott le s aki visszatérve látta a nagy lövöldözést úgy,hogy nem is mert csatlakozni társaihoz.

A románok hadiszállásai közvetlen a vár déli oldala mellett levő üresen maradt Biró Albert háza, a mellette levő Szabó Tamás háza (Farkas S.szülőháza)(és a szomszéd Lőfi Elek házában főzettek maguknak) valamint a református papilak lett mindenik védett hely a Nagyajtáról átlőtt aknák elől. A román katonák az ágyúikat az unitárius papilak előtti dombra,Gyenge Áron gyümölcsösében,Balázsé tetején(kisbölön),a Bokor Béla vizimalma feletti tetőn,három ágyút Bölön déli végén helyezték el és innen lőtték Nagyajtát.Ezek szerint ez egész falu ki volt téve a német lövedékeknek melyek közül nagyon sok teletalálat volt. Például az unitárius papilak előtti ágyut hét román katonával telyesen megsemmisitette egy akna, az Alszegiek emlékeznek amint a kertek lábjáról tárgán hordták elé a halott katonákat.Egy másik szemtanú emlékszik hogy a Páll István melletti gödörben nem lehetett lépni a halott katonáktól,(azon az éjjen ott vonult le nagy jajgatás közepette egy Őrkőnél elvert csapat –ezt egy néni mesélte aki a páll István pincéjéből hallotta a a jajveszékelést )és a Bokor Béla malmánál is sokan veszitették életüket, itt sirkövek is jelt adnak a halottakról .A román katonák soraiban nagy volt a veszteség, a halottakat Árapatak végében temették el ahová utóbb emlékművet állítottak.A sebesülteket pedig az árapataki iskolában elhelyezett kórházban és a brassói kórházakba vitték.A harcok néhány hétig tartottak. Ezalatt a civil lakósság a pincékbe keresett menedéket. A templom dombon lakó Lászlo Ferenc kántortanító és Biró Albert családjai Alszeg végén találtak menedéket, de itt sem voltak biztonságban mert Ajtáról itt is észrevették az őrszemet melyet a körtefáról a kerten átrepített egy teletalálat.

Egy másik alkalommal László Ferenc és Biró Lajos tiz éves gyerekek a patak árkában lövésre készen felsorakozott katonákat bámúlták mikor elhangzott egy tank lövés Nagyajtáról.A gyerekek szaladtak is a menedéket nyújtó Kisgyörgy István pincéje felé de mire a kapun beléptek volna, már az akna szétrobbantotta a ház tetejét a légnyomástól a földre estek de azonkivűl,hogy megijedtek más bajuk nem esett.

Ugyancsak Biro Lajos mesélte azt a harci eseményt mikor Oltramenő felől közelitette meg három román alakulat a falut közel az Olthoz.A szemfüles németek akik abban a pillanatban a bölöni ortodox templomnál voltak, őket is felfedezték és lelőtték . Néhányan az Oltba ugráltak s ha tudtak úszni átjutottak Apácára.Itt is sok katona vesztette életét mert szekerekkel hordták be Alszegbe a Bartha Lajos háza mellett. Az alszegiek pedig azt az esetet mesélték el ,amikor az Alszegen előrevonuló román csapat az Ásás hidjánál előretörő szintén román csapatot lőtte le.

Sajnos a lakosság sem maradhatott mindig a pincékben mert az állatokat meg kellett etetni Egy ilyen alkalommal találta el Páll Dénes istállóját egy akna ahol a gazda két tehene és a szomszéd tehene mellett Páll Dénes édesanyja, Páll Dénesné Kisgyörgy Anna is életét veszítette.Ugyancsak Bodor utcában találat érte Vajda Lajos házát mely alkalommal Vajda Mária és fia, a hat éves Jóska életüket vesztették. Mindhármat a brassói kórházba szállították ott haltak meg és ott is temették el.Ugyanekkor veszítette életét néhány házzal fennebb Kovács Lajos testvére, a 62 éves Rózália akinek a házban lőtte szét a fejét a szilánk.Őt a kertjükben temették el mert azokban a napokban nem mertek a temetőig se kimenni.

Ugyancsak találat érte a tanács háza melleti Szabó Jula néni házát, ahol édesanyja veszitette el egyik szemét. Az épületekben is sok kár esett.Az unitárius papilak oldalát és tetejét,az unitárius templom oldalát, a Kisgyörgy Borbála Mikó Sándorné házatetejét, Tőkés utcai házak tetjét érték a találatok.Egy lövedék a Józsi Gyurka háza hátamögé esett le.

A szomszédos Nagyajtát két faluból érték a román katonák lövedékei. Egy Apácáról kilőtt ágyúgolyó Alszegben esett le, ahol egy udvaron három civil esett áldozatúl :Gyárfás Juliánna,Gyárfás Ilona és Gyárfás Sándor.Lőrincz Ferenc házán a Főuton is áthaladt egy lövedék éppen azon a szobán, ahol a mesélő a Nagyajtai születésű Páll Jánosné is tartózkodott de ők megmenekültek. Félelmükben a Főutcáról, ahol laktak és ahol elmondása szerint állandóan nagy volt a katonák nyüzsgése Előszegre menekültek. Elbeszélése szerint a német katonák nem tartózkodtak állandóan Nagyajtán csak támadásra tömörültek ide Csereköz felől és tankjaikat a régi templom feletti szilvásban helyezték el.

A Középajtán tartózkodó román katonák soraiban is nagy volt a veszteség,mert mint elmondták, hét m hosszúságú gödröt ástak szintén a régi templom melletti Iskolakertnek nevezett területen, ahova egymásra hajigálták a sok halottat a szemtanú szerint a halottak között még haldoklók is voltak.E helyre később vagy húsz keresztet állítottak,de a hetvenes években kiásták a hullákat és az árapataki hősök temetőjébe szállitották.

A gyerekeket lehetett nagyon nehezen a pincékben tartani, tűzszünetekben kimentek a faluba ,akár a mezőre is bámészkodni azt viszont tudták hogy mikor Nagyajtáról az első lövés elhangzott még volt idejük bemenekülni az aknák elől.

A román katonaság már visszaverte a német csapatokat mikor községünkön végig vonult az orosz hadsereg itthon vége lett a háborúnak de sok bölöni katona még a visszavonulókkal tartotta a frontot sokan pedig már hadifogságba estek.

A harcok befelyezése után a bonyodalmak nem értek véget.Bedő Áron elbeszélése szerint a román csendfenntartók 72 napot maradtak a községbenn. Ebben az időszakban történtek a magyar ellenes atrocitások Szárazajtán, ahol sok helybelit meglőttek vagy lefejeztek.Ezután következtek volna a közeli községek köztük Bölön is. Az orosz hadsereg közbelépésével viszont megszüntették a román csendfenntartó hatóságot és helyére a népőrséget állitották.Akkor még nagyon zavaros napokat éltek a környék lakói.A népőrség alakuló gyűlése Nagyajtán volt.Ezt a környékbeli románság nem nézhette jó szemmel,mert Bölönben is fegyveres népőröket hagytak a gyűlés idejére.A golyószórókhoz jutott személyek a szárazajtai eset miatt bosszúszomjasan várták a fejleményeket viszont néhány levegőbe vagy lakásba röpített golyózáporon kivűl nem történt semmi.A megválasztott népőrök feladata a bizonyos községi pontok és községenkivőli útkereszteződések felügyelete volt.Emmiatt emlékszik úgy Bedő Áron, aki akkor 19 éves volt hogy a Magyarósi útnál visszaállitották a határőrséget.Ott nem határőrök hanem népőrök álltak.Volt is egy esete velük mikor három levágott disznót trágya alá rejtve szállított Szabó Gézával Lügetre, ahol a disznóhúst és szeszt jobban megfizették.Az őrök rájöttek a tényleges szállitmány mivoltára,és a két fiatal meg is igérte nekük hogy visszafelé megjutalmazza őket.Visszafelé viszont az erdőn át jöttek.Bedő Áron szerin Szabó Géza többször is átjutott Lügetre és annyit keresett ezzel a bellérkedéssel ,hogy Feketehalomban a jövedelemből egy vetőgépet vásárolt. Bedő Áron a következő népőrökre emlékszik vissza:Zsolyami József, Neaguj Szabó Géza,Biró Albert,az Árapataki Marci Géza,Gergely Sándor,Kozma Áron,a szárazajtai Demeter Áron,Árpa Jenő aki Baróton teljesített szolgálatot.

Az 1944 szeptemberi harcok befejezése utáni időszak a hadifoglyokra nézve volt a legnehezebb.Bedő Áron és Kisgyörgy Sándor mesélt a lügeti fogolygyüjtő táborról.Ez a mostani kultúrház hátamögötti udvari birtokon volt.E táborba gyűjtötték össze a később Földvárra szállitandó hadifoglyokat.Mindketten többször is voltak a lügeti táborban kezdetben nyers élelmiszert szállítottak Bölönből és legnagyobb megrökönyödésükre a folyjok élelmezésére az üstökbe sáros,fagyott burgonyát tettek.Később a Bölöniek és Nagyajtaiak főztek a foglyoknak és ezt szállitották oda.Itt volt fogságban 12 fiú Tiszaladányból köztük egy Szabó Ferenc nevezetű, aki id. Bedő Áronnak üzent levélbe Pop Sándor(ott benfenteskedő román) által .Igy aTiszaladányi hozzatartozók is Bölönbe jöttek hogy élelmet vihessenek a fiúknak.E táborból nem említenek kimentetteket. Innen átvitték a foglyokat Földvárra ,ahol sokan haltak meg köztük a bölöni Vajda Albert,de ahonnan többen elszöktek vagy meg szabadultak. Sok kiszökött magyar katona Bölönben talált menedéket hetekig, mig lehetőségük nyílt tovább menni.Egy Balog Mihály nevezetű fogoly Kisgyörgy Tamásékhoz kérezkedett be és ő mesélte el a családnak ,hogy leütötték az őröket elvették puskáikat és a nádason át menekültek el.Egy határozat alapján az erdélyieket bizonyos idő után haza engedték.Igy menekült meg a bölöni Lakatos Pista.Bedő Ferencet, aki szintén bölöni volt egy nappal később szállitották Földvárra a brasói kórházból .Őt már 120000 lej csúszópénzel váltotta ki a családja.

Három Bölöni honvédet Vajda Imrét, öccsét Vajda Eleket és Vajda Ferencet akik éppen hazafelé tartottak a közeli erdőben fogták el a románok és bölönön haladtak át egy autóbusszal. Két kisérő volt velük.Vajda Imre, aki a főúton lakott megkérte hogy álljanak meg hogy megnézhesse a fiát(az elbeszélések halgatása alatt mindig az volt az érzésem hogy az egyszerű emberekben és katonákban mindig volt jó érzés).Az autóbusz megállott és megkezdődött az egyezkedés.Még az új falubiró Nyitra György is odakerült és ő beszélt román katonákkal. A családnak azt mondta hogy csak Brassóba viszik kihallgatásra és hamarosan visszatérhetnek.A család megetette a foglyokat,Vajda Imre még egyszer láthatta fiát utoljára mert többet soha nem tért haza.Vajda Elek és Vajda Ferenc hazatértek, jelenleg mindketten halottak ,úgy hogy a részleteket már nincs ki elmesélje.E történetet Kisgyörgy Tamástól, Vajda Imre szomszédjától tudtam meg.

Kisgyörgy Tamás egy másik megdöbbentő esetet is elmesélt. A román és orosz katonaság együttesen kisérte a német és magyar hadifoglyokat községünkön át.A falu lakói élelmet tettek az út szélére a foglyoknak mert a mezőn levők látták, hogy még a földekre is beszaladtak répáért. A kisérők viszont durva ütésekkel taszigálták vissza a sorba, sokat megsebesítettek,majd a falu végén,Kevergén és Sebesében le is lőttek három foglyot, és három bekerített sir jelezte a névtelen katonák maradványainak helyét.A menetelők közt voltak Bölöniek is:Szabó Mihály aki nem tért haza,Deregus Áron és Nagy Lajos,nekük sikerült hazatérni.Előző este Nagyajtán tartottak pihenőt a baromkertben de nem sikerült őket kiszabadítani.

Más bölöni katonákat a mostani Magyarországon fogták el az oroszok vagy amerikaiak.

Páll Dénest Sopronban fogták el és a somogyi Szerbhatár melleti táborba került társaival.Két és fél nap éhezés után elhatározta hogy megszökik,mert különben ott hal étlen .A bátorság a szerencsének a társa.Előző éjszaka megfigyelte az orosz őrök szokásait akik élelmezése szintén nagyon gyenge volt. A következő éjszakán Bardóc Dezső kisbaconi tanítóval a drótkerítés alatt kibújtak és hasoncsúszva haladtak előre egy bozótos helyig.Két nap s két éjjel bújdostak mig egy Sótor nevű faluban menedéket kaptak.Itt új személyi azonossági iratokat kaptak és innen három hónap múlva Budapestre mentek. A személyi azonossági iratok alapján Budapest közellátási Kormánybiztosa – kilépési főosztály 1945 május 25-el datált engedélyével haza indultak.

Az engedély feltételesen igazolta hogy a fent említett személyek nem kerültek annak gyanújába,hogy nyílasok voltak ,vagy a fasizmust támogatták.

A nagykárolyi állomásban az orosz katonák ismét elfogták ,de úgy látszik csak ingyen munkaerőre volt szükségük,mert miután kitakaritatták az illemhelyüket tovább engedték és május 28-án szerencsésen megérkeztek az apácai állomásra.Itt azonban újabb rossz hír fogadta:édesanyja meghalt a bölöni harcok idején.Páll

Dénes még egy testvérét Páll Lajost is elveszítette az orosz fronton.Édesapja pedig ágybanfekvő betegként fogadta és hamarosan meg is halt.

Bóér János sorsa még nehezebb volt.1942-ben sorozták be. Szatmárnémetibe került Bedő Gézával a hidépítőkhöz.

Következő évben Kolozsváron a rádiósoknál szolgált innen került Magyarországra különleges kiképzésre. Az 1944. évi mozgósításkor visszahivták Szatmárnémetibe és a gyalogosokkal Óradnára irányították a frontra.Borsán fogták el az oroszok..Fogsága állomásai:Máramarossziget két hét,innen gyalog vitték a lengyelországi Nadvornába,majd vonatszerelvényen Starizamborba,városa a Donyec medencébe, ahol szénfejtőként dolgozott 1947-ig.Ugyanitt volt fogságban a bölöni Szórádi Ferenc és a középajtai Bartha Ferenc.

Varga Áron is elbeszélte a második világháborúban vele történt eseményeket.Őt Szászrégenbe vitték 1941-ben a 9-es fogatolt vonatosztagba.Innen Galiciába került vagyis a lengyelországi Voroktába majd Zabie-ba.Szekereken hordták a lőszert a frontra.Ütközetbe beosztása következtében nem került de élete mindig veszélyben forgott.A további években is a lovakkal foglalkozott csak feladatuk helyszíne változott.1944.december 22-én fogták el az oroszok Poroszlon. Innen került Ploestire majd Szentgyörgy napján Donbázba, ahol a Lisimstroisi fogolytáborban vagonürítéssel foglalkoztak. Áron bácsi részletesen elmesélte fogsága éveit.A tisztálkodás és az ivóviz a körülményekhez képest megfelelő volt,az élelem viszont az állatokéra hasonlított.Télen korpalé volt a reggeli és az ebéd is, néha kaptak apró száritott halat és általában ebédkor másadik fogásként kását kaptak. A napi kenyéradaguk 60 dkg kenyér volt és a tea mellé kaptak egy kanál cukrot.Tavaszon és nyáron a menüt kiegészítette a csalán, a kiegyelt apró cukorrépa és a káposzta.Burgonyát is hámoztak estenként de másnap a levesbe alig kaptak egy kockát.Egyes csoportoknak fizetést is adtak havonta 150 rubelt,Áron bácsi is néhányszor kapott 50 rubelt amit többnyire a piacon kenyérre költött 10 rubel volt egy kenyér.Vele is volt ismerős : a nagyajtai Lőrincz Sándor és a köpeci Györke Lajos.

Deák József már néhány éve halott de az ő háborús éveiről felesége, Deák Anna mesélt. Anna néninek a Kisilvai időszak maradt meg legélesebben emlékezetében. Ebben az időben ő zöldkeresztes ápolónő volt. Több bölöni katona Nagy József, Tana Áron, Kisgyörgy Dénes, Ferenc Tamás, Ferenc Lajos és Páll Áron kerültek a kisilvai vasutas csoporthoz. Ferenc Tamásnak, Ferenc Lajosnak, Páll Áronnak, Nagy Imrének és Deák Józsefnek akkor már családjuk volt és a családtagok is odaköltöztek. Itt még meg kell említeni Darkó Imre nevét aki Kisilván munkabalesetben halt meg. 1944 végén, mikor a román és orosz hadsereg minden irányból támadott a szerelvénnyel, amely lakóházként szolgált e katonák és családjaik számára, 4 hétig menekítették különféle irányokba. Anna néninek akkor volt egy kétéves kislánya Emma, valamint egy kilenc hónapos ikerpár Magda és Berta. A kis Berta nem bírta ki a folytonos menekülést és meghalt, útközben temették el. Németországba akarták menekíteni de kérésükre itthon maradtak és a Szilágyságba települtek le az elhurcolt zsidók lakásába. Már a megmaradt zsidók visszatértek mikor végre ők is hazajöhettek Bölönbe.

Varga József szerencsésebb volt, miután Ilyefalvi és Bölöni határőrként szolgált 2 évet , csendőriskolába ment Erdőszentgyörgyre,ahonnanSzombathelyre helyezték,Budapest bevételekor ott szolgált csendfenntartóként. Őt nem sikerült az oroszoknak elfogni igy 1945. tavaszán hazajutott Bölönbe.

 

 

A II. Világháboru bölöni áldozatai

 

 

 

 

Fotók a II világháború bölöni áldozatairól